Ez itt egy nagyon szép, és igazi fut-turistás darab, de az az igazság, hogy nem futva, hanem a Tour de Zalakaros 70 km-es távján készült egy lejtőn, a robogó kerékpárról.Íme, egy másik kép gördülés közben, ugyaninnen:
Mikor ezek készültek, még nem fájt a derekam. Most csak lassú léptekkel tudok bandukolni a tarlón, a vadnyomon.
Gyönyörűség ez a nyári forróság, lépegetek a különös fényben a nádas szélén, gyalogolok lassan Sajkod felé (ott Noránál páleszt fogok inni és sört, a pálinka oldja legjobban a hátizmaim gyulladt görcsét - ez nem mentegetőzés, ez tény).
Hallani az örvényesi és a sajkodi partok semmivel össze nem téveszthető strand-zsivaját, de olyan halkan, hogy jó a fülnek, és egészében mégis csönd van. Akkora a forróság, hogy annak is hangja van. Hallom: tik, cek, fss, prt, ktt, csp, prr, ft, ss, kku, fuf, cuc, suity, tr, és így tovább, elképesztő mennyiségben, sűrűséggel, gyorsasággal, véletlenszerű ritmusban.
Megállok, fülelek, áll a levegő, látszólag és elsőre semmi sem mozdul, kell jó pár másodperc, míg lassan megértem e különös, majdnem néma hangzavar okát. Szöcskék, sáskák sokasága rúgja el magát a fűszálaktól, röppen egyet és landol hosszúkás, penge alakú leveleken, száraz ágakon, szénaszálon. Az elrugaszkodások, surranó röptek és földet érések százainak különös hangját, ciccenéseit és koppanásait hallom. Lassan tényleg meg is látom azt a vásári sokadalmat, sürgést, ami a derékig érő füvek és növényszárak, -levelek között zajlik lenyűgöző lüktetéssel.
Ez a Nyár maga.
Ide, a Benczúr utcába jártam sok-sok éve, még egyetemistaként és talán kezdő pszichiáter koromban is még a Postás Művelődési Házba, Binder Károlytól venni zongoraleckéket, alapokat, felépítményeket és improvizációt (tudást és rögtönzéshez szükséges ősbizalmat - lásd Integrált Coach!) tanulni. A Mester túl jó volt hozzám - sokat tanultam Tőle, aztán elmaradtam. Világossá vált, hogy azt a szintet nem leszek képes még csak megközelíteni sem, ahol ő van - látszólag - könnyedén; akkor viszont, úgy éreztem, nem érdemes. Vagy profin, vagy sehogy. Fájdalmas volt, nem mondom. Nehéz volt elfogadni: nem vagyok elég tehetséges. Karcsi meg úgy élte meg, azt hiszem, hogy otthagytam, valahogy megbántottam őt is. Nem tudom, hogyan történhetett, ha így van, itt mondom: ne haragudj, Mester, ha még emlékszel rám.
A ProfiCoachingon most készülök bejegyzést írni az improvizációról, amihez zenei példákat hozok majd, de ez már rég nem a gyakorló zongorista rovata lesz, hanem a mondandójához metaforákat is alkalmazó tanácsadóé, akinek fáj a dereka, amitől nem tud futni, pedig szeretne, és most azért jött a Benczúr utcába, mert itt van egy orosz csodadoktor és manuál-terapeuta, akitől azt várja, hogy majd gyógyító Rachmanyinov- vagy Scrjabin-kezekkel-ujjakkal újrahangolja a gerince húrját...
Hát (most azért is háttal kezdem a mondatot), ez is egy út nekem itt, a Benczúr utcában...
A csodadoktor jó drágán adja az egészséget. A pénzt most kell fizetni, az egészség később jön, ha igaz, amit ígér.
Innentől futok a pénzem után.
Mióta nem tudok futni, meglehetős mennyiséget írtam, főleg a ProfiCoachingon, de valamennyit itt is.
Vajon van-e, aki tartja velem a lépést?
És én vajon meddig bírom az iramot, így, futás nélkül?
