De most, ahogy a ProfiCoaching Blogomat létrehoztam, előkerült, újjászületett!
Micsoda öröm. És tök jó szövegeket írtam évekkel ezelőtt, meg vagyok elégedve!
Először is látom, mennyi minden van a futásból, illetve mindabból, amit ahhoz rendeltem, a kócsingban (például: érzés után tájolok; sosem futok - kócsolok - teljesítményből; aztán a szabadásg és a szemlélődés dolgai, stb.).
Két évig tanultam anatómiát. Jószerivel sosem használtam. Közvetlenül legalábbis nem. De közvetve? - mind a mai napig. A szervezet-fejlesztésben, a kócsingban a legfontosabb szemléleti kérdések között is az egyik első a rendszerszemlélet - az én rendszer-szemléletem alapja az anatómia. Ezt most nem ragozom tovább.
Másodszor: látom, milyen közel van egymáshoz ez a két blog - innentől ezek oda-vissza fognak egymásra utalni, talán leszenk mondatok, amelyek itt is, ott is megjelennek majd. Így lesz izgalmas, örömteli. Pedig...
Harmadszor: ... pedig jó ideje nem is futok. Helyben járok. Most épp úgy fája a hátam, hogy el is megyek Zaharián doktorhoz, rángasson meg jóra.
Attila-felesége-Éva javasolta, neki nagyon bejött az orosz hegedű-virtuóz, ahogy - neve alapján - emlegetik. De nekem ez is jó: játsszon valami szépet, bizsegetőt ez a doktor a gerinc-húromon!!!
Szóval most helyben járok. Ez olyan, mint a mozi. Én ülök, előttem meg zajlik valami. A mozi mozog, mégis engem mozgat. Az viszont nem változott, hogy a táj vonultatja fel előttem eseményeit, csak most nem futok ahhoz, hogy lássak, hanem nézek, és, láss csodát, jön az ölyv, a karvaly, a rozsdafarkú, a róka, a bögöly, hullámzik a nádas, gomolyognak
a bárányok
és a felhők.
Negyedszer: mai ProfiCoaching bejegyzésemben említettem Barna barátomat, aki a saját örömére viccelődik. A történet ez, ahogy ő meséli nekem:
"Elmegyek a fodrászhoz, beülök a székbe. Mondom, szép, sűrű, göndör, szőke frizurát kérek. Néznek a fodrászok, kényszeredetten mosolyognak [Barnucinak alig van haja, a kopaszság hódít a koponyáján, ami van, is ritkás - a szerk.]. Csak én nevetek felszabadultan. De hát ez már csak így van, Károly komám. Az ember ebben a korban már csak így a maga kedvére viccelődik."
Hát így vagyok én ezentúl a blogolással. Itt is, a ProfiCocahingban és a készülő Örökjelen naplóban is csak úgy írok, a magam kedvtelésére. Ahogy jónak érzem, ahogy tudom élvezni, a magam minőségi követelményei szerint. Nem másnak, nem másért, nem valamilyen külső okból, hanem csak úgy. Nem nézem én senki kedvét (főleg nem akarok senki kedvében járni - Pistinkó barátom egy rádió-reklám hallatán: "basszus, az én kedvemben ugyan ne járkáljon senki!!!").
DE: nagyon örülök, ha olvasol, vissza-visszatérsz, - jársz, -futsz, és megjegyzéseket fűzöl, és mondod a magadét. Nagyon kíváncsi vagyok.
És nagyon tudok figyelni.
