Futás

Az él az életlenen éleződik.
A forma a véletlenen csiszolódik.
Az akart az akaratlanban alakul.
A mozgás állandóságot szül.

Wu wej

A futás elől nem lehet elfutni.

Turista

Egy turista mit tehet? Örül neki, hogy itt lehet.

Emberi - plasztik-keselyűk

És máris megvan a megoldás!
Pet-palack-keselyűk!
Valójában emberek. Keselyűemberek.
Most jött a feleségem boltból. Mondja, hogy már nem csak alumínium dobozokat, hanem - amúgy nem visszaváltható - műanyag üvegeket is visszavesznek. És úgy látja, néhányan ebből élnek. Kukazsáknyi palackkal jönnek, darabja 2 (azaz kettő!) forint, de az egyik mondta is, ötvenesével hozza, az már 100 (azaz egyszáz!) Ft.
Eszembe jutottak mindjárt a serpák a Himaláján, akik pénzért hozzák le a sok csúcsravágyó szemetét, és mindjárt a varjak, meg főleg a keselyűk is. Elpusztítják azokat a maradékokat, oszló tetemeket, amik csak betegséget, halált hoznának már a környékre.
Lehet undorodni a keselyűktől, "fúj, dög-evők!", finnyogni, idegenkedni a szemétben turkálóktól, az utcai szemét-portyázóktól, a palack-keselyűktől, de ők végzik el a piszkos munkát, a jóléti ember szemetét iszonyú olcsón eltüntetik a környezetünkből, hogy, miután elhajítottuk a fűbe, bokor alá, ne kelljen felháborodottan felkiáltanunk, "te jó ég, micsoda mocsok, micsoda emberek vannak!".

Állati 2. - a legyek ura

Mészárlást rendeztem. Kiirtottam legalább 60 legyet. Egyenként, módszeresen, kérlelhetetlenül, érkezési sorrendben. Elképzelésem sincs, honnan kerültek elő, nyilván véletlen valami rejtett zugba esett ételmaradékon fejlődött ki a regiment. Az elsőket még kihajtottam az ablakon, aztán látszott, hogy ez már nem lehet megoldás tovább. Órákig tartott az öldöklés, míg végre nem jött újabb.
Gyorsaság, ügyesség - ezek jellemezték mozdulataimat. Taps, marok, rongydarab - ezek voltak a fegyvereim.
A hullákat szárnyuknál megcsippentve egy virágcserépbe pottyantottam, hadd kerüljenek vissza a nagy körforgásba.
Még a rovar-gyilkolás mámorában voltam, mikor egy darázs is megjelent. Nehézkesen, lassan, mély hangon dongva repült. A halálosztó lendület őt is kis híján bemorzsolta, valami mégis megállított, alighanem a darazsakra nem jellemző lassúság, ügyetlenség tűnt fel.
Leeresztettem a kezem. Közel hajoltam, és szemléltem a szemmagasságban lebegő alkotmányt. Mellső és középső pár lábával egy légytetemet ölelt, azt szállította, ettől a tehertől volt olyan nehézkes a röpte. Kinyitottam neki az ablakot, azonnal kiszállt zsákmányával (nem úgy mint a legyek, amelyek önsorsrontó módon kerülték a szabadulást - ezzel is kergettek halálhozó indulatba).
Elgondolkodtam.
Ennek a darázsnak még döglötten is érték az, ami nekem élve sem kell!
Nem fűztem tovább, de valami rend-érzet sejlett át bennem a világ dolgait illetően.
Csak azt kérdeztem magamtól (hogy semmi se legyen tökéletes), vajon arra a sok műanyagra, aztán mindjárt műanyag szemétre, amit az ember előállít, lesz-e kereslet. Lesz-e darazsa a plasztik-hulláknak?

Miután így kifutottam a nagyvilágba, talán még annyit: ha már megsemmisítésről van szó, én a fizikai megsemmisítést részesítem előnyben az áttételes, médiumokon keresztül történő likvidálással szemben.
Nem kedvelem sem a szellemi gyilkolást, sem a lelki terrort, de még a láthatatlan fizikai vagy kémiai médiumokat sem, mint sugár-hullám (hulla ám!) vagy kémiai vegyület.
Egy-az-egyben, azonnali vég. Lecsapom azt a legyet, és kész, mehet a cserépbe.
Talán intelligensebb, elegánsabb lenne lefújni kemotoxszal, és akkor nem is találkoznék a saját gyilkos indulataimmal. Valahol elhullna persze, de az úgy eltávolodna tőlem, leválna rólam, én csak a gombot nyomtam, az meg - kicsit később - megdöglött. Micsináljak.
Mondjuk, ezzel is mérgezném a levegőt, szennyezném a környezetet. Aztán én is belélegezném a mérget. Persze én sokkal nagyobb vagyok, én nem remegnék, ahogy az idegeim fölmondják a szolgálatot, nem zizegnék körbe-karikába addig is, míg az utolsó lélegzetvételeimmel küszködök, de akkor is.
Tisztább a fizikai megsemmisítés, mondhat mindenki, amit akar. Ha már végképp nincs mit tenni. A nyers halál igazabb, mint a szofisztikált, steril elmúlás, elmúlatás.
Ami múlás az egyiknek, múlatás a másiknak. Ez ám a komédia!

Állati - birkák, verebek, elefántok

A birkák népe hosszú ideje nem tudja már, milyen a természetes halál.

A verebek egyenként, esetleg kettesével, hármasával röppennek le a friss tarlóra - hogy csipegessék az aratógép után megmaradt szemeket -, de ha valami veszélyt érzékelnek, hirtelen egyszerre, egy csapatban menekülnek vissza a lombba. Ezt képesek akár egy órán át is játszani. Lassan leszivárognak a földre, aztán iszkiri, gyorsan, nagy robajjal vissza a fára.

Az elefántok mintha nem emlékeznének, mi történt velük, mindenesetre nem állnak bosszút. Azért mégis valami átmegy a vadászatokból. Úgy hallom, az utóbbi időben a nőstények a kisebb agyarú hímeket részesítik előnyben.